#Simor András


Simor: a jegybank nem felelős a devizahitelezés elterjedéséért
 

Simor: a jegybank nem felelős a devizahitelezés elterjedéséért

Simor András visszautasította a devizahitelezés elterjedése miatt az MNB-t ért kritikákat, és hangsúlyozta, hogy a jegybank nem fogyasztóvédelmi hatóság, nincsenek szabályozó eszközei, egyben emlékeztetett arra: szinte az egyetlen intézményként az MNB 2001 óta következetesen, hangosan érvelt a devizahitelezés ellen, és javaslatokat is tett a kormánynak már 2005-ben.

MTI MTI

Simor Magyarország finanszírozásáról és közgazdasági tévhitekről
 

Simor Magyarország finanszírozásáról és közgazdasági tévhitekről

Simor András szerint Magyarország belátható időn belül képes lehet a maastrichti kritériumok teljesítésére, bár jelenleg az ország még egyetlen kritériumnak sem tesz eleget. Az MNB elnöke szerint továbbra is szükséges a szigorú költségvetési politika, mivel a magyar gazdaság sérülékenysége a magas adósságszintek miatt csak lassan csökkenhet.

MTI MTI

Simor:
 

Simor: "utólag könnyű okosnak lenni"

"Utólag könnyú okosnak lenni" - mondta Simor András kedden, a Figyelő és a Nemzetközi Bankárképző által rendezett bankárkonferencián, ahol kisebb polémia alakult ki a devizahitelezésről.

MTI MTI

Orbán újabb selyemzsinórja Simornak
 

Orbán újabb selyemzsinórja Simornak

A Magyar Nemzetnek adott interjúban Orbán Viktor ismét elküldte a selyemzsinórt Simor Andrásnak: „…egyelőre azt várjuk, hogy a Nemzeti Bank elnöke ahelyett, hogy súlyos károkat okozna Magyarországnak, az ország érdekében maga oldja meg a kialakult helyzetet.” A leendő miniszterelnök szerint a nemzeti együttműködés rendszerével új politikai rendszer születik, amely a „baloldali oligarchák” megdöntött rendszere helyébe lép.

unknown unknown




Simor megy, Surányi jön?
 

Simor megy, Surányi jön?

Önmagában az, hogy a jegybank és a kormányzat relációjában vita, nézetkülönbség, értékütközés van, nem tragédia. Az MNB-elnök esetleges idő előtti távozásától sem dől össze a világ. Ha ez a sportszerűség keretein belül marad, ha bölcs, középutas önmérsékletet tanúsít mindkét oldal. A jegybank nem lehet pénzügyi elefántcsonttorony, de a mindenkori kormány segédhivatala, üzenőfüzete, szócsöve sem. Ahogy az ellenzék trónkövetelő hatalmi bástyájává se szabad válnia. Elsősorban nem az a lényeg, ki vezeti az MNB-t, hanem az, hogy érvényre jutnak-e a fenti alapelvek.


Orbán: Együtt sírunk, együtt nevetünk. Itt kell adózni!
 

Orbán: Együtt sírunk, együtt nevetünk. Itt kell adózni!

Az ország kormányzati-pénzügyi vezetőitől az emberek azt várják, hogy ne vonják ki magukat a törvények hatálya alól - mondta Orbán Viktor hétfőn újságíróknak a jegybankelnökkel való közös munkára vonatkozó kérdésre. Mint fogalmazott, "együtt sírunk, együtt nevetünk. Itt kell adózni".

MTI MTI

Szapáry: a jegybank elnökét a törvény védi
 

Szapáry: a jegybank elnökét a törvény védi

A jegybank elnökét a törvény védi - jelentette ki Szapáry György, a felállítandó miniszterelnökség főtanácsadója egy vasárnap esti televíziós műsorban, amelyben részt vett Oszkó Péter jelenlegi és Kupa Mihály volt pénzügyminiszter.

MTI MTI

Simor együttműködést ajánl a kormánynak
 

Simor együttműködést ajánl a kormánynak

Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti – írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak és hangsúlyozza, hogy mandátumának végéig az MNB teszi a dolgát.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


Elemzők: a piac nem szereti, ha a jegybankot támadják
 

Elemzők: a piac nem szereti, ha a jegybankot támadják

A piac nem szereti, ha a független jegybankot, vagy annak elnökét támadják, Simor Andrásnak ki kell töltenie 2013-ig szóló mandátumát – reagáltak elemzők Orbán Viktor és Pokorni Zoltán az MNB elnökét támadó, illetve lemondásra felszólító kijelentéseire.

MTI MTI


Surányi kontra MNB: ki a hunyó?
 

Surányi kontra MNB: ki a hunyó?

Dúl a vita Surányi György volt jegybankelnök és az MNB mostani vezetése között arról, hozzájárult-e a bankok bankja a gazdaság zuhanásához, amelyet csak 20 milliárd eurós nemzetközi hitellel lehetett megállítani.

Csabai Károly Csabai Károly



Simor: Sérülékenységünk korlátozza a monetáris mozgásteret
 

Simor: Sérülékenységünk korlátozza a monetáris mozgásteret

Bár az ország kockázati megítélésének alakulása az elmúlt hónapokban megengedte, hogy a jegybanki alapkamat az inflációs és növekedési kilátásokkal összhangban jelentősen csökkenjen, a nemzetközi pénzügyi környezet alakulását övező bizonytalanságok decemberben a korábbiaknál kisebb mértékű kamatcsökkentést tettek lehetővé - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.

hvg.hu hvg.hu